24 óra: 2.rész - A szökevény

Yuta ajkai óriási mosolyra húzódnak, izgatottan néz ki az átlátszó „falon”. Hatalmas épületek magaslanak az égbe,  lassacskán kezd bele bódulni a látványba. Mindenütt fény, villogó táblák. Ő ezt mind nem csak egy ablakon keresztül szeretné látni.
-De mégis hogyan? – suttog, tudja, hogy bármikor meghallhatják őket. A fiatalabb felkuncog, jobb kezét a másik gyenge vállára helyezi.
-Csak bízz bennem!
Ezek után az üveg ajtóhoz fordul. Képtelenség rajta kijutni, sőt! Innen nincs kiút. Ám Sicheng már jártas ebben... a szabadulásban.
-Klónanyag, én bízok benned. – vigyorog Yuta, még mindig az ablaknál állva.
-Hívj WinWinnek.
Yuta kicsit közelebb férkőzik WinWinhez, aki látszólag gondolkozik. Hadonászni kezd a levegőben, megint azt az elektromos kütyüt nyomkodja. Az idősebb csillogó szemekkel nézi, ahogy a másik tevékenykedik. Nem is tudja követni a folyamatot, mikor észbe kap, a kamera már darabokban van a fehér üveg padlón. Sicheng karon ragadja az idősebb fiút, és az ablak felé fut. Kitöri azt, aztán valami szerkezettel hidat képez a szemben lévő magas épülethez. Kimászik a törött üvegen, szíve a nyakában dobog. Szereti a szabadság mámorító érzését.
-Gyere! – nyújtja kezét a másiknak, aki hevesen lélegezve áll fel a párkányra. Fél. Fél ettől a magasságtól. Fel emeli a lábait, egyiket a másik után, kezeivel a nagyobb szilánkokon támaszkodik meg, s felhúzza magát. Már kívül van, mikor megszédül. A szél a hajába kap, a tincseit szana-szét fújja. Lassan, és óvatosan araszolnak a vason, ami minden egyes lepésüknél kisebb lesz, nehogy bárki is utánuk tudjon menni. Yuta hirtelen megáll, lenéz. Szemei kipattannak, ahogy látja maguk alatt az utakat, a sok klónt, ahogy mindenki nyüzsög; éli az életét. Ő pedig még csak most van a kintben először...
-Sietnünk kell!
Yuta a fiatalabb szemeibe néz, alig figyelve az előbbi szavaira. Nagyot sóhajt, aztán összeszorított ajkakkal kap Sicheng keze után. Kérlelően néz rá; fogni szeretné a hőfehér bőrt, mely nyugalmat biztosít számára ebben a magasban. WinWin összekulcsolja az ujjaikat, és a széllel szembe szállva indul meg előre.  Mikor oda érnek a másik épülethez, a fiú betöri az üveget, aztán beugrik az ablakon, a másikat magával rántva. A vas szerkezet össze csukódik, zsebre teszi, és körbe néz a helyen. Fehér falak, teli penésszel. Felborult üvegek, melyekben alkohol lehetett. A cigi orrfacsaró illata terjeng a szobában, és ezt az egész látképet elnézve itt nem egy klón él.
-Haló! Van itt valaki?
Sicheng egy üveggel a kezében indul meg a folyosón. Yuta jobban szemügyre veszi a falakat. A vakolat sok helyen hiányzik, a festék kopott, néhol pedig víz csöpög alájuk. Ilyen a máshol? – gondolja, miközben össze-vissza kapkodja a fejét, hogy mindent lásson. WinWin berúgja az egyik ajtót, ami egy konyhába nyílik. Egy srác ül az asztalnál, fejét a kezébe hajtja, kezében egy félig teli boros üveg van.
-Kik vagytok ti?
Fel emeli a fejét, az üveget lerakja.
-Én Yuta Nakamoto, ő pe—
-Yuta és WinWin. – feleli gyorsan Sicheng, befogva a másik száját. A srác feláll, közelebb sétál hozzájuk. Jól megnézi mindkettőt, abban a halvány fényben, ami a helyiségbe szűrődik.
Ajkaiból savanyú cigaretta füst száll fel.
-Klónanyagok vagytok, ugye? – veszi vastag ajkai közé a halál rúdját. WinWin aprót nyel, feszülten lesi a barna szempárt.
-Nem muszáj válaszolni, nem vagyok hülye.
Yuta idegesen markol Sicheng karjára, kinek ereiben a vér megfagy, mikor a srác hátat fordít neki.
-Én is megszöktem onnan. – ül vissza a barna falaphoz, nagyot szippant a fehér szálba. Letüdőzi, aztán kifújja a füstöt. A dohány émelyítő szaga keveredik az alkoholéval, a kettő aromája együtt kibírhatatlan.
-Klónanyag voltál?
Yuta lassan emeli a lábát, hogy az idősebb mellé kerülhessen, ki görcsösen szorítja az üveget, amit az előbb magához vett.
-Igen. A 214-es számú. – feleli komoran. Nakamoto végig vezeti tekintetét a fiún, ámbár a fényveszteség nem segítette a dolgát abban, hogy az arca minden egyes kis szögletét jól megleshesse. A szeme alatt halványan látszódik egy sebhely, a szemei pedig pirosok a sok füsttől. Ingje lóg rajta, a két kulcscsontja között pedig egy tetoválás van. Egy félhold.
-Mikor szöktél meg?
-Egy éve. – ránt vállat.
-De... Mégis miért maradtál ilyen közel az üzemhez? Nem gondolod, hogy veszélyes?
Sicheng teljesen elveszíti az agyát attól, amit a konyhában ücsörgélő fiú tett. Yuta pedig még mindig nem tudja, hogy mi az az üzem.
-Minek menjek messzebb? Nézz rám. Kellenék nekik? Alaposan megterveztem mindent. Megrondítottam magamat. Így nem tudom kiszolgálni a Fogyasztókat! – mondja, beszéd közben krákog egy sort. WinWin idegessége percről-percre lesz egyre csak erősebb. A fiú olyat mondott, amiről Yuta semmit sem tud. Kíváncsiskodni fog.
-Kik azok a Fogyasztók? – pislog értetlenül Yuta.
-A Fogyasztók...